Újra jelentkezem, innen Törökországból. Mint ahogyan azt a közeli hozzátartozók és ismerősök remélhetőleg tudják, nem, nem raboltak el, nem tűntem el.

Iskolai hétköznapok

A törökök ráérnek. Kényelmesek. Nyugodtak. Talán már említettem. Egyébként tényleg irigylem őket ezért, valahogy sugárzik a nyugodtság belőlük.

A török tanárok ráérnek. Csak teázgatnak, nem sietnek. Így jellemezték az itteni sulit kiutazásunk előtt – és igen, ez így is van. Azonban ugyanez az oktatás színvonaláról nem mondható el. És félreértés ne essék, ezt nem negatívumként könyvelem el, de aki a nyugodt, utazgatós, esetleg bulizós erasmus életet keresné, azt nem Bodrumban találja meg.

Tehát az oktatásról. És néhány jótanács Erasmust fontolgatóknak. Igen komoly tanrend van, sűrű és nehéz beadandó munkákkal, projektekkel, amiket komolyan számon is kérnek. És ebben nincs kegyelem a külföldi erasmusos vendégdiáknak sem, akinek néha egy kis meglepetést is tartogatnak – a lefordítást meg nem ért, elfelejtett feladatok, amiket természetesen ugyanúgy le kell adni. Gondolok itt elsősorban arra a bizonyos rajzórára, amikor számonkérték tőlünk az összes eddigi feladatot, mondván, vizsganap van. Hmm, sebaj, másnap reggel leadhattuk még. Talán mondanom sem kell, hogy hosszú estének néztünk elébe a befejezetlen házifeladatokkal, amikhez társult néhány új, eddig meg nem említett darab is. Jótanács: Mindig kérdezd meg mi is a pontos feladat, mi a határidő. Utána kérdezd meg a melletted állót is. Utána valaki olyat is, aki tud is valamit angolul. Tégy így minden héten.

A legérdekesebb az egészben, hogy a hatalmas terhelés ellenére a 4-5 órás tanórák iszonyatos kényelemmel zajlanak. A keddi 8.30-as órára 9 előtt senki nem érkezik meg, így akadt némi kellemetlenség, mikor  úgy döntöttem lemaradásomat 8 órai érkezésemmel pótlóm. A termet 8.45 előtt ki sem nyitották, az eszközöket biztositó csoporttársam pedig 9.30-ra érkezett. A magányos perceket az iskolai macskák társaságában töltöttem.

A diákok alig haladnak a munkáikkal, az órák (számukra) kellemes hangulatban telnek, hova is sietnének? Óránként egy 20 perces teaszünet, semmi stressz. Jó, hosszú nap esetén lehúzhatunk egy tradicionális kávét, ami a zacc lecsepegtetése után jósoltatható – már ha találunk a közelben egy jósképességgel megáldott ismerőst. Igen, a másik dolog ami nagyon tetszik: itt mindenki mindenkivel jóban van, szaktól és évfolyamtól függetlenül, bárkivel leülnek beszélgetni, az ebédet elfogyasztani.

Tehát az órák 80%-os semmittevésben telnek. De akkor mikor készülnek el a beadandó munkák? Éjjeli hajrázással és szombati iskolábajárással. Mindennek ellenére még mindig vidámak és nyugodtak vagyunk, a grafikai műhelyben elkészül a lemezégetéshez használt rezsón a főttkrumpli, ésatöbbi.

az iskola

kilátás az iskolából

Csomagküldés kecskeháton, illegális mercan kösk behozatal

Ahány ország annyi íz. Különböző fűszerek. Ez nyilvánvaló. Na de azért a majoranna hiányzik a pörköltből és a gulyásból, a kolbász fahéjjal és mentával mégsem teljesen az igazi, a mézeskalács meg mégiscsak mézeskalács 5 féle fűszerből, és mi az, hogy nincs egy normális lekvár, csak az a befőttnek túl zselés, lekvárnak meg túl lötyögős recel.. Ha már csomagot küldenek otthonról, néhány tasak fűszer igazán belefér, nem de? Nem nem nem. Eszébe ne jusson ilyesmi, senkinek.

Egy csomag, ami elsőbbségin feladva másfél hónapot utazott. Egy hónap után az tűnt fel, hogy az internetes követés szerint egy másik városban kötött ki, sikertelen kézbesítés címén. Aztán jött a levél, hogy a vámon átvehetem 3,65 líra fejében, abban a bizonyos másik városban. Kellemes kiruccanás az út díját és időigényét figyelembe véve. Mert természetesen mi sem egyszerűbb egyből eligazodni a buszjáratok és egy másik város táblanélküli utcái között.

Több helyen is tapogatóztam segítségért, végül egy nagyon kedves barát (Inszel) a csoportomból felhívta őket, és kiderült, hogy a tartalmával nem stimmelt valami. Végül a készséges és talpraesett iskolai könyvtáros (aki eddig más téren is rengeteget segített nekünk) lebeszélte velük, hogy ugyan már vegyék ki azt, ami ennyire megengedhetetlen török honban, és amúgy is gyógyszer lesz kecskének, no meg ugyan, hadd ne kelljen már szegény madzsar címzettnek Marmarisba kézbesítődni a csomaghoz. Átfaxoltuk a marmarisi vámhatóságnak az irataim fénymásolatát (minek következtében 10 perces késésem egy tanóráról égbekiáltó bűnnek minősült) Írtunk egy üzenetet törökül a hoteles recepciós bácsikáknak, hogy az esetlegesen érkező csomagomat legyenek oly kedvesek átvenni. Az üzenet jó ötlet volt, bár kicsit elbizonytalanodtam, mikor visszakérdeztek, hogy ugyan ki is az a csomagot váró Eva?

No de végül megérkezett a drága kis dobozkám, már ami maradt belőle. Felhasított, visszaragasztgatott, lötyögős, magyaros bukéjú dobozka. De megérkezett rögös újáról, mint a külföldről menekült, kontinenst megjárt, határsértő objektum.

Pedig mákot nem is kértem. Bele se merek gondolni, mi lett volna, ha még darált-porított hashas-t is rejt a csomag. Nem, guba és bejgli idén nem lesz.