Az utazásunkat elég körültekintően megterveztük, hogy minden tutira rendben legyen, időben megtehessük az előkészületeket (ketten vagyunk – egy évfolyamtársammal együtt vágtunk bele a “nagy kalandba”). A kiutazást sajnos nem állja az Erasmus program, tehát magának a pályázónak kell megszerveznie és finanszíroznia, ezért érdemes a lehető legolcsóbb és minél megbízhatóbb utazásmódot választani.

Hamar rájöttünk, hogy számunkra a repülő lesz a legpraktikusabb, és arra is, hogy Bécsből kell indulnunk, ugyanis így felére csökken az út költsége. Tehát szombaton indultunk a 11.30-as Bécsbe tartó tranzit busszal, ami egészen a reptérig vitt minket, és kb. 14.30-ra meg is érkeztünk. A gépünk 16.55-kor indult, tehát bőven volt idő becsekkolnunk, csomagjainkat (2 x 30kg!) leadnunk. Sajnos innentől kezdve már nem tudtuk használni a telefonjainkat, a magyarországi hálózatok ott már nem működnek, és a Wifi is csak nagyon gyengén. A detektoros ellenőrzésen gond nélkül átmentünk, noha a dezodoromat elkobozták, a parfümömet megnézték de megtarthattam, a fém bicskaalakú körömreszelőm fel se tűnt. 18.45-re érkeztünk Isztambulba, ami tulajdonképpen addigra már 19.45 volt, az 1 órás időeltolódás miatt.

Isztambulban már se telefon, se Free Wifi. Ami elég bosszantó, hiszen családjainkat sem tudtuk értesíteni, ráadásul itt reggel 7-ig kellett időznünk, míg a következő gépet vártuk. Továbbá Törökországban nem tanácsos csapvizet inni, tehát muszáj volt vizet vennünk, amit aranyáron 7 líráért/0,5 liter osztogattak. Szerencsére találtunk egy souvenir shopot, ahol mindezt 2 líráért is megkaphattuk. Érdekesség, hogy a mosdót és exit jelek mellett itt feltüntették a Praying Room feliratot is, ami a szőnyeges imaszobát jelezte. Szörnyen fáradtak voltunk, próbáltunk aludni, de a kényelmetlen szögletes fémszékek, az állandó hangosbemondó, a hideg, a takarítószemélyzet munkavégzése és a telefonjukból szóló török zene mellett ez lehetetlennek bizonyult.

A hosszú(!) várakozás után 7-kor indultunk a Bodrum – Milas-ba tartó géppel, és 8-ra érkeztünk meg. A gép lejáratánál egy úr ácsorgott a nevünkkel feltüntett papírkával. Nagyon meglepődtünk, mivel senkire nem számítottunk, hogy kijönne elénk. Hamar tisztázódott a dolog: az “international” utazóknak jár egy minibusz, amivel körbekocsikázhatják a repteret, az összes csomagukkal (esetünkben 30+8 kg fejenként) továbbá rohamtempóban előttük loholva elkísérik a reptér kijáratához (tulajdonképpen kedvesek voltak, de mi még azt sem tudtuk hová is tartunk éppen). Az én újonnan vásárolt bőröndöm sajnos letört foggantyúval és egyéb sérüléssel végezte, (pedig biztosak voltunk benne, hogy 30 kg-os bőröndöt nem dobál egykönnyen az ember, de ezt kb még leszállás előtt dobhatták ki a gépből. Az átszállásnál még láttuk is, hogy a vékony csomagrakodós fiatalember nagy bátran leemeli a bőröndöt, amit a fizika törvényeinek gyors érvényesülése követ.)

Szóval hullafáradtan, pulcsiban-kabátban (az isztambuli repteres fagyoskodás miatt), csomagostul neki álltunk keresgélni a Milas-ból Bodrumba tartó Havas tranzitbuszt. Kérdezősködtünk, (a meleg ruházatunkon mosolyogtak), kiderült, hogy pont lekéstük, de egy biztonsági őr hölgy rögtön személyes feladatának érezte a következő buszjárat elcsípését. Szerencsére hamar megérkezett, és egy kedves török bácsi azonnal kiállt az útra a busz elé, hogy leintse nekünk. A buszjegyünk árát kb akkor találta ki, és jegyet sem kaptunk, de 10 líráért úgy éreztük elég jól jártunk. Rendben megérkeztünk a bodrumi központba, és megkérdeztük a sofőrünket, merre találjuk az Ortakentbe (a szomszéd város, ahol a szállásunk, és az iskola található) tartó dolmus-t (dolmus = minibusz, amire maximum 10-15 ember fér fel, bárhol leintheted, és az útvonala mentén bárhol megáll neked). Sofőrbácsink nyitva hagyva buszát, egyikünk bőröndjét magával cipelve elvitt minket az említett dolmushoz, és megkérte annak vezetőjét, hogy tegyen le minket a szállásunknál (aminek csak a nevét kellett említenünk, így rögtön értették) Kettőnk bőröndjei alig fértek be a csomagtartóba, de a dolmus kellemes törökzenét szolgáltatva, piros lámpával nem törődve szállított minket, és körülbelül délelőtt 10-11-kor már át is vehettük az apartman kulcsát.

Folyt. köv.: szállás, környék, stb.