Mulasztásomat ideje pótolnom, ugyanis elég régen írtam utoljára. A szünet oka a többnapos eseménytelenség, majd az azt követő sűrű és fárasztó napok történései. Múlt héten el kellett utaznunk Mugla-ba, mivel az egyetemünk campusa (az összes többi szakkal) ott található. Kaptunk egy behívó e-mailt, hogy jelenjünk meg az erasmusos találkozón, ahol minden szükséges dokumentumot megkaphatunk, továbbá elintézhetjük a tartózkodási engedélyünket. A procedúrához kérték, hogy vigyünk magunkkal 200 lírát, és 7 db igazolványképet. (Ezen csak azért csodálkoztunk, mert a tanulmányi vízumunk elvileg ingyenes, valamint annak sem látom értelmét, miért is kell 7 db ugyanolyan képet felragasztani egy db papírlapra.) A mi esetünkben – mivel egy másik városban van a szakunk – nem kellett pontosan érkeznünk, de ez azt is jelentette, hogy a többi diák nélkül kapjuk meg a fejtágítást.

Szóval reggel szépen beutaztunk Bodrum-ba a megszokott dolmusszal, és háromnegyed óra múlva már indult is a buszunk Mugla-ba. Az út kb. 2 órás volt, és gyönyörű vidéken át utaztunk. A buszállomás közelében leszólítottunk egy fiatal nőt, aki készségesen elvezetett minket az egyetemi buszmegállóhoz. Onnan az iskolai dolmus szállított bennünket tovább az egyetemhez – ahol természetesen további koordinációs problémákba ütköztünk – de végül sikerült eljutnunk az International Office-hoz. Ott is kicsit várnunk kellett, mert ekkor már elmúlt dél, és itt a helyiek nagyon lelkiismeretesen betartják az ebédszünetet (ez általában 12 és 13 óra között van). Várakozás közben elmagyaráztuk egy kazahsztáni diáknak hol is van Magyarország, majd beinvitáltak minket az irodába. Megkaptuk mi is a kis csomagunkat (mely tartalmazott mindenféle dokumentumot, 3 db jegyzetfüzetet, 2 db rotringot, egy pendrive-ot mindenféle doksival és videóval, 1 db bögrét – és mindez egy klassz vászontasiban, az egyetem emblémájával). Kitöltöttünk néhány papírt, közöltek néhány új információt, többek között azt is, hogy nekünk még is majd a bodrumi rendőrségen kell elintéznünk a tartózkodási engedélyt. A koordinátorok búcsút vettek tőlünk, és utunkra bocsátottak. Mivel tudtuk, hogy a busz amivel jöttünk egy órán belül indul is vissza, ezért úgy döntöttünk nem bolyongunk az ismeretlen városban. (Könnyen megtaláltuk a járművet, mivel a sofőrök az indulás előtti szabadidejüket a célállomás skálázásával töltik.) A hazaút zökkenőmentes volt, úgyhogy fáradtan, és sikeresen zártuk a napot.

Számomra kicsit csalódás volt ez a nap, de utólag visszagondolva sem hiszem, hogy érdemes lett volna egy kaotikus városban ténferegnünk, fáradtan, egyedül, az ismeretlenben, és megkockáztatni, hogy esetleg nem találunk másik hazafelé tartó buszt. Erről a kirándulásról fotókat sem igazán készítettem, mert a város látványa nem volt egy nagy élmény, az iskola szintén nem, továbbá elég sietős nap volt ez. Az egyetlen fotóbarát időszak a buszút lett volna, viszont az ujjlenyomatos üveg sajnos ezt is meghiúsította.