A házból kilépve már várt a Sasi-nak elnevezett, erőscsontozatú, kancsalltekintetű rekedt hangon ételért esdeklő macska. Kétségbeesett hangját még az emeleti szobámból is hallottam, de Viki megnyugtatott, hogy Sasi nem maradt éhen, jutott neki néhány falat. Kérdeztem, hogy elfogyasztotta-e a zamatos fahéjas kolbászt, mire közölte, hogy ma felvágottat kapott a változatos étkezés fontosságát figyelembevéve.

Az iskolához vezető úton, a beérett narancsliget mellett haladva nyomunkba eredt néhány csirke, majd miután kikerültük a bocikákat, és leráztuk az útközben fogyasztott reggeliért kuncsorgó kutyát, nekiláttunk az egyetemhez tartó útnak. Az iskola előtt 50 méterrel, az utolsó kanyarban szerencsére még felvett minket egyik kedves tanárunk, hogy épségben beérhessünk az intézménybe.

A tanóra közepén sajnos rázendített a vihar, amit erős zápor kísért. Szerencsére tanárunk még időben behívta a kinnrekedt iskolai macskát a hideg eső elől.

Hazafelé menet már kisütött a nap, és a hegyoldalon lefelé báránykákat terelő juhász mellett haladtunk el. Szállásunk utcájához érvén a szomszéd nénike elbizonytalanodva kérdezte Vikit, nem látta-e a reggel útnak eresztett, elkóborolt tehénkéit, mivel azok még nem tértek vissza.