Szombaton meglátogatott bennünket az egyik Erasmusos iskolatársunk Mugla-ból, így végre mi is felvehettük a kapcsolatot a többiekkel. Eddigi ittlétünk óta sajnos még senkivel sem sikerült találkoznunk a Programból – a campuson több külföldi diák is van, akik más országból érkeztek ide Törökországba, de mivel ők messze vannak tőlünk, sajnos eléggé „kiestünk” a csapatból, és kimaradtunk a közös programokból. Szóval egy kedves lengyel lány úgy döntött, bebizonyítja létezésünket, felkutat, és megismer minket. (Azt mondta, olyanok vagyunk, mint a szellemek, mert ott mindenki tud rólunk, hallották, hogy ott jártunk, de eddig még senki sem látott bennünket.)

Szombat délben érkezett a busza Akyaka-ból, mi pedig kimentünk elé Bodrum-ba. Miután élve elhagytuk a buszpályaudvart (török buszpályaudvarok… buszok mindenhol.. mindenkor.. mindenhogy.. mindenhonnan.. mindig! szóval kész káosz), úgy döntöttünk, sétálunk egy kicsit Bodrumban – ami azért is volt vicces/hasznos, mert mióta itt vagyunk még sosem fedeztük fel magát a várost. Bejártuk a kikötőt, sétálgattunk a bazársorok között, majd elindultunk vissza, Ortakentbe. Itt megmutattuk neki a környéket, a partot, sütöttünk egy kis házipizzát, és elhatároztuk, hogy másnap bejárjuk Bodrum város nevezetességeit.

Másnap nem siettünk, sokáig aludtunk, és kényelmesen tempóban készülődtünk, aztán nekivágtunk a nevezetességek felkutatásának. Először a Myndos kaput találtuk meg, majd a Halikarnasszosz teátrumot. Mindkét rom ingyenes látogatható, megmászható. Továbbsétálván megtaláltuk a világ hét csodáját egyikét: a halikarnasszoszi mauzóleumot. Itt hamar rájöttünk, hogy diákként igényelhetünk egy bizonyos Müze Kart-ot, amivel a legtöbb múzeum ingyenesen látogatható, mindössze 50 líráért. A vásárlás közben hamar kiderült, hogy félreértettük, és a kártya mindössze csak 15 líra, bár tulajdonképpen 50-ért is simán megérte volna a dolog (a mauzóleum látogatásának díja 8 líra, a bodrumi kastélyé pedig 20 líra). Hamar bejártuk a mauzóleumot egy olasz csoport nyomában, de mikor az angolul beszélő múzeumvezető csoportjához szegődve próbáltunk lefülelni néhány mondatot, csúnya pillantások kíséretében továbbálltunk.

Frissen szerzett VIP kártyatulajdonosokként magabiztosan folytattuk utunkat a kastélyhoz. Ez már egy nagyobb kirándulásnak számított, ugyanis a vár jóval nagyobb, mint amilyennek kívülről látszik, és rengeteg lépcső vezet a felsőbb szintekre. A rom belsejében több kiállítóterem is van, és a várból nyíló kilátás sem utolsó. Mire bejártuk kastélyt, már eléggé elfáradtunk, és a nap is a végéhez érkezett. A buszállomáshoz tartván még beugrottunk a bazársorok között megbúvó McDonald’s-ba (ami meglepően drága helynek bizonyult, de a kedvencem az asztal fölé akasztott plakát, melyen kedves tekintetű bocikat nézegethetünk hamburgerünk elfogyasztása közben). Lengyel barátnőnket visszakísértük az állomáshoz, aztán mi is hazafelé vettük az irányt.

A kirándulásról készült képeket – valamint a további frissen készült fotókat – a Képek bejegyzésbe fogom feltölteni.